Alapkőletétel Ferihegyen
2009. június 10-én letették a Ferihegyi repülőtér új utasfogadó épületének alapkövét. A SkyCourt a BUD Future névre keresztelt fejlesztési program központi eleme, a 2012-ig tartó teljes fejlesztés összértéke körülbelül 75 milliárd forint. A másfél-két éves beruházás fővállalkozói üzletét – körülbelül 56 milliárd forint – a KÉSZ nyerte közbeszerzésen.
Bajnai Gordon kormányfő helyezte el az alapkövet, és elmondta, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem az ország megítélését tekintve is stratégiai projekt a repülőtér fejlesztése. Az építés több mint 3000 embernek ad munkalehetőséget, ami ebben a gazdasági helyzetben talán a legnagyobb érték. Jost Lammers a BA vezérigazgatója az ünnepséget követően külön kiemelte annak a fontosságát, hogy a projektet egy magyar építőipari vállalatcsoport, a KÉSZ végzi.














