KÉSZ Közép-Európai Építo és Szerelo Kft.
Főoldal    |    Deutsch English

Formabontás Ferihegyen

Elkészült az észak-nyugati forgalmi előtér első szakasza. A 46000 négyzetméternyi betonfelületet ünnepélyes keretek között a sajtó képviselői előtt adták át 2009 május 7-én. Az új betonon elsőként keresztülguruló Malév gépeket (HA-LOI, HA-LOR) a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság két tűzoltókocsija köszöntötte hagyományos „vízsugaras kapuval”.A négy új állóhellyel rendelkező új forgalmi előteret 2009. május 09-től vehetik használatba a repülőgépek.

Ezt követően a helyszínen Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Stephan Schattney, a Budapest Airport fejlesztési igazgatója számolt be az épülő SkyCourt előkészítéséről bemutatva a 2-es terminál cégcsoportunk által végzett bontási munkálatait. A rendezvény leglátványosabb mozzanata a csarnoképület bontásának első, igen látványos momentuma volt, melyet a helyszínen kollégáink végeztek. A sajtó képviselői lefilmezhették, ahogy gépeink beleharapnak a 2A és 2B Terminál közötti csarnokba, és az megadja magát a fejlesztési projektnek. A "díszbontást" Kovácsik Tamás, és Gartai Balázs vezényelték. A következő mérföldő az alapkőletétel lesz június 10.-én, ahol a médián keresztül az egész ország megismerheti a projekt részleteit.

formabontas_ferihegy

formabontas_ferihegy2