Luxalon álmennyezetek a Kelenföldi pályaudvarra
Az elmúlt időszakban több jelentős megrendelést is sikerült elnyernie Építészeti Termékgyártó Központunknak. Üzemünk kollégái gyártják le például a kelenföldi pályaudvar több peronjának Luxalon kültéri álmennyezetét, a gödöllői GlaxoSmithKline irodaház Alpolic homlokzatburkolatát, illetve egy fővárosi McDonald's étterem Luxalon álmennyezetét.
Építészeti Termékgyártó Központunk gyártja a kelenföldi pályaudvar I. peronjának 1400 négyzetméternyi fehér Luxalon kültéri álmennyezetét, valamint további 3 peron álmennyezetének burkolatát is. Eszerint az év második felében még további 4000, 2009 tavaszán pedig újabb 3000 négyzetméter Luxalon-terméket gyártanak majd kollégáink.
Szintén Luxalon álmennyezetet – 3 félét – gyárt a központ egy fővárosi McDonald's étterem attikájához. Cégünk a szerelést is vállalta, a teljesítés július végéig esedékes.
Jelentős megrendelés a gödöllői GSK irodaház 1200 négyzetméternyi Alpolic burkolatának legyártása is, ennél a projektnél lemezüzemünk kollégái a tervezést is vállalták a gyártás és a szerelés mellett.
Befejeződött a budapesti Haller Kert irodaház kivitelezése, melynek 10 darab 12 méter magas trapéz alapú oszlopának Alpolic burkolatát szintén kollégáink készítették.