KÉSZ Ukrajna
KÉSZ Ukrajna - Cégtörténet
KÉSZ Ukrajna néven 2002-ben alapítottuk a KÉSZ Csoport első ukrajnai leányvállalatát Zaporozsjében, majd telephelyünket Kalusba helyeztük át. Az ukrán piacon a legelső külföldi cégek között vásároltunk gyár-ingatlant: 2002-ben 24 ezer négyzetméteres vasbeton-előregyártó üzemet vásároltunk Kalusban. A gyár működtetésére két másik magyar céggel (ASA Kft., Ferrobeton Zrt.) közösen létrehoztuk a 3 Beton Kft.-t, és még a vásárlás évében elvégeztük a gyár felújítását, korszerűsítését.
Kalusi cégünk működésének első éveiben elsősorban Metro áruházak szerkezetépítésében vett részt, például Kijevben, Harkovban vagy Odesszában. 2003-ban megvásároltuk és felújítottuk a Krím-félszigeten, Alustában található Origo Hotelt, ezzel a KÉSZ Ukrajna bekapcsolódott az idegenforgalomba is a fekete-tengeri üdülőövezetben.
2005-ben alakult meg a KÉSZ Csoport második ukrajnai leányvállalata, a KÉSZ UA, mely elsősorban a főváros és Kelet-Ukrajna régióban való térnyerést tűzte ki célul. Új cégünk gyorsan fejlődött, és hamarosan igen jelentős projekteket nyertünk el az építési piacon. Kezdésként a WestLine 8300 négyzetméteres raktárcsarnokát építettük meg az ukrán fővárosban, majd sikeresen pályáztunk a Jabil, a Flextronics, a Kronospan és az ICT üzemeinek megvalósítására is. A projektek szerelési munkálatainak elvégzésére 2006-ban saját szerelőcéget alapítottunk KÉSZ Montage néven.
2008-ban tovább folytatódott a KÉSZ ukrán leányvállalatainak sikere: a Nestle, a Dunapack és a Kronospan növelte nemzetközi referenciáink listáját. Ügyfeleink és márkáik mind a KÉSZ eredményeit, a cég organikus növekedését, valamint a szolgáltatások változatlan, jó minőségét fémjelzik.












