Nemzetközi Projektigazgatóság
Nemzetközi Projektigazgatóság
Társaságunk, cégcsoportunk jelentős eredményeket mutathat fel a nemzetközi építési piacon. Saját erőforrásaink, szakembereink, referenciáink tették azt lehetővé, hogy a magyarországi sikeres létesítmény megvalósítások után a közép-európai régióban is szerepet vállaljunk.
Leányvállalatainkkal jelen vagyunk Ukrajnában, Romániában, Bulgáriában, Horvátországban és Szerbiában. Közintézményeket, ipari, kereskedelmi létesítményeket építettünk meg ezekben az országokban az elmúlt években, emellett dolgoztunk Ausztriában, Lengyelországban, Szlovákiában, Moldovában, Montenegróban is.
Partnereink elégedettségét mutatja, hogy egy-egy társaság terjeszkedési stratégiájának megfelelően több országban is a KÉSZ-re bízza beruházásainak megvalósítását. A régió beruházásainak növekedése, visszatérő partnereink fokozódó igényei, a mind több építési feladat eredményezték, hogy 2008-ban megalakítottuk a Nemzetközi Projektigazgatóságot. Ez a szervezet a KÉSZ külföldi építési vállalkozásainak összefogására, a nagyobb projektek kivitelezésére és az új országokban, új piaci szegmensekben való megjelenésünk elősegítésére alakult.
Keressük az együttműködést a régió beszállítóival, alvállalkozóival!
Szeretjük a kihívásokat! Beruházását felkészült szakembereink megbízható minőségben megvalósítják. Kérje ajánlatunkat, megoldási javaslatunkat!
Nemzetközi Projektigazgatóság
H-1095 Budapest, Mester u. 87.
Telefon: + 36 1 4766 542
Fax: + 36 76 801 515
e-mail: bid@kesz.hu














