Épületgépészeti szerelés
Társaságunk Szerelőipari Igazgatóságán belül működik Épületgépészeti Főmérnökségünk, mely kivitelezi az épületgépészeti munkákat a vállalkozási tevékenységtől az épületek kulcsrakész megvalósításáig. A szakcsoport aktívan részt vesz a KÉSZ generálkivitelezői feladataiban, illetve önálló szerelési projekteket is teljesít.
Vállalkozási tevékenységünk során új és meglévő épületek, létesítmények belső épületgépészeti és technológiai szereléseit dolgozzuk fel piacképes árakon. Feladataink egy része a koncepció tervekre adott árbecslésekből áll. A termelésből történő visszacsatolással és a partnereink, beszállítóink által szolgáltatott naprakész árakkal kalkulált ajánlataink garantálják az elnyert munkáink magas műszaki színvonalon történő megvalósítását. Cégünk generál tevékenysége mellett vállaljuk a piac egyéb szereplői által bekért ajánlatok elkészítését, majd megvalósítását is.
Kivitelezői létszámunk a vállalkozás által elnyert munkák lebonyolításában, megvalósításában vesz részt. Kollégáink terület és/vagy feladat specifikusan bonyolítják mind a KÉSZ Csoport által elnyert, mind a külsős munkákat. A megvalósításban saját fizikai állományunk mellett stabil alvállalkozói kör vesz részt. A munkaszervezést, irányítást szakirányú felsőfokú képesítésű kollégáink végzik. Munkatársaink felelős műszaki vezetői jogosítvánnyal rendelkeznek. A működésünket segítő belső képzések, munkáink gazdasági és műszaki állapotát naprakészen követő rendszerünk garantálják megrendelőink számára a határidők pontos betartását, a magas műszaki színvonalat, a garanciális esetek azonnali lekezelését.
Főbb referenciáink között egyaránt találhatók közintézmények, stadionok, irodaházak, fürdők, ipari csarnokok, közüzemi konyhák, bevásárlóközpontok.
Jelentősebb referenciáink
További információ














