Exportot segítő kormánytámogatást kapott a KÉSZ Metaltech

2020. október 06.

Százmilliót költhet nemzetközi marketingre a KÉSZ Csoport tagvállalata

Ötven millió forintos pályázati támogatást nyert a KÉSZ Metaltech, amelyet a cég nemzetközi jelenlétének erősödéséhez és a külföldi projektek megvalósításához használhatnak fel. A KÉSZ Csoport tagvállalata szinte bármilyen acélszerkezet-szerelési és homlokzatépítési munkát képes megvalósítani, kivitelezési megoldásainak része a parametrikus tervezés és a Design&Build kivitelezés is. A cég a támogatásnak köszönhetően tovább erősíti nemzetközi jelenlétét a DACH régióban, valamint a skandináv országokban.

Összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztanak szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség együttműködésében elindított pályázaton, ahol az elsők között a KÉSZ Metaltech nyerte el az 50 milliós támogatást. Az összeg a külpiacon való megjelenésre, a nemzetközi ismertség és pozíció erősítésére, ezzel kapcsolatos marketing és sales tevékenységre fordítható. Az odaítélt összeg a teljes támogatás fele, a fenti célokra költött százmillió forint ötven százalékát a cégnek önerőből kell finanszíroznia.

A 30 éves tapasztalattal rendelkező KÉSZ Metaltech számára nem idegen a külföldi piaci jelenlét, a cég ugyanis már az elmúlt években is kapott külföldi megrendeléseket. Dolgoztak például Riga legújabb látványos kulturális központjának szerkezetén és a leobeni (AT) hulladékkezelő technológiai épület acélszerkezet-gyártásán és kivitelezésén, valamint több gyárat és technológiai toronyépületet is megvalósítottak. A KÉSZ Csoport - az iparágban egyedülálló módon - a Magyar Állam KEPP partnere (Kiemelt Exportőr Partnerségi Program), mely együttműködés támogatja a cégcsoport nemzetközi ismertségét, a most elnyert támogatásnak köszönhetően pedig folyamatos lehet a Metaltech határon túli jelenléte: a cég határozott üzleti célja 2021-re, hogy a DACH régióban, valamint a skandináv országokban is jelentős piaci szerephez jusson.

„A vállalat egyik fő célja, hogy a termelési volumen 30 százaléka a következő 2-3 éven belül exporttevékenységből valósuljon meg. Szeretnénk a magyar mérnökök munkáját 3-5 éven belül Európa több országába is eljuttatni, és bízunk benne, hogy pár éven belül több ország fővárosában is emblematikus épületek fűződnek majd a nevünkhöz” – fogalmaz Barócsi Róbert, a KÉSZ Metaltech Kft. ügyvezetője.

A Metaltech legfrissebb hazai referenciái között szerepel több befejezett, illetve kivitelezés alatt álló, nagy léptékű acélszerkezeti és homlokzatfejlesztési projekt is - az Agora HUB a Váci úton, a Pillar és a GCO irodaház, az OFFICE GARDEN 4, valamint a Hungexpo F1 és CK épülete.

A KÉSZ Csoport portfóliójának része a kivitelezés, tervezés, acélgyártás, ingatlanüzemeltetés és -fejlesztés, villamosipari szolgáltatások. Emellett a hajóipar, a szállítmányozás, flottakezelés és a vendéglátóipar is része a tevékenységi körének. Jelenleg több országban vannak megbízásaik, de a határainkon túl megtermelt profitot magyarországi befektetésekre fordítják, ezzel is a hazai gazdaságot erősítve.