Gépész hallgatók a reptéren

2018. május 18.

Tizenkét gépész hallgató kapott lehetőséget, hogy ellátogasson a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren zajló, a 2. Terminál épület új légioldali terminálszárny (B móló) tervezési és kivitelezési munkái, valamint a T2A Terminál burkolatcsere projektekre. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanulóit a kivitelezést végző KÉSZ Csoport munkatársai vezették körbe a munkaterületen.

A BME és a KÉSZ sokéves sikeres együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg a projektlátogatás, melynek során a hallgatók a gyakorlatban is megnézhették azt, amiről az egyetemen elméletben tanulnak.

A munkavédelmi oktatást követően Lehotai Győző, épületgépészeti műszaki igazgató mesélt a hallgatóknak a munkálatok jelenlegi állapotáról, a gépészeti feladatokról, a projekt legnagyobb kihívásairól. Ezek után körbevezették a hallgatókat a munkaterületen, ahol már egészen látványos az előrehaladás, ugyanis a három gépudvarból kettő már elkészült, és csak a gépek beüzemelésére vár. A KÉSZ Csoport számára kiemelten fontos a szakképzett munkaerő-utánpótlás, ezért is örültek, hogy az egyetemisták nagyon élvezték a látogatást, folyamatosan bombázták kérdéseikkel az építésvezetőket.