Kézilabda utánpótlás-nevelést támogat a KÉSZ

2015. január 23.

Szegeden jött létre a Mocsai Lajos által vezetett Nemzeti Kézilabda Akadémia első regionális központja. A szegedi szervezet célja az utánpótlás-nevelés, valamint a kézilabdasport népszerűsítése a határ menti régiókban. A szervezet működését helyi partnerként a Tisza Volán SC segíti, felügyeli. Szponzorként pedig a kezdeményezés mellé állt Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalata, a szegedi székhelyű KÉSZ Csoport is.

Csongrád megye, valamint Románia és Szerbia magyarlakta részein a kézilabdázás népszerűsítése, és a minőségi kézilabda utánpótlás képzése, nevelése érdekében létrehozták Szegeden a Mocsai Lajos által vezetett Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) első regionális központját. 6-14 éves korig támogatnák a tehetséges fiúk és lányok fejlődését, majd ezután sportszakmai életutat nyújtanának akár a balatonboglári Nemzeti Kézilabda központban, akár a helyi első osztályú csapatoknál is.

A szervezet működését helyi partnerként a Tisza Volán SC felügyeli, de a tehetségek felkutatásában a környék már működő kézilabdát oktató szakosztályaival is együttműködnének. Magyarország egyik legnagyobb, szegedi székhelyű építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport a kézilabdasport fejlesztése és az egészséges életmódra nevelés érdekében szponzorként állt a kezdeményezés mellé. A közös munkát szimbolizálva Mocsai Lajos, a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai és sporttudományi igazgatója, Varga Mihály, a KÉSZ Csoport tulajdonosa és a Tisza Volán SC képviselői együttműködési nyilatkozatot írtak alá.

Mocsai Lajos, a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai és sporttudományi igazgatója szerint: „nemzeti kézilabda akadémia és nemzeti építőipari vállalat. Mindkét szervezet kiemelt figyelmet fordít a csapatmunkára, a tudásra, a szakmai képzésekre és magára az emberre. Ezért nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen vállalat, mint a KÉSZ a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportkoncepciójának támogatója lett.”

Varga Mihály, a KÉSZ Csoport tulajdonosa kiemelte: „a KÉSZ Csoport legfontosabb értékei között szerepel a csapatmunka az elhivatottság és a hosszú távú gondolkodás. Ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy olyan sportágakat támogassunk, amelyek ezekre az értékekre is nevelik a jövő generációit.”

Amennyiben az utánpótlás-nevelés szempontjából sikeres lesz a szegedi regionális központ, a későbbiekben országszerte újabb központokat fognak létrehozni a Magyar Kézilabda Szövetség és a Nemzeti Kézilabda Akadémia keretein belül.