Hiányoznak a mérnökök az építőiparból

19. April 2021.

Évek óta folyamatosan csökken az építőmérnök szakra jelentkezők száma, ennek egyik oka, hogy a fiatalok közül sokan nem ismerik ezt a szakmát. Pedig a végzetteket jó elhelyezkedési esélyek és versenyképes fizetés várja a magyar építőiparban. A KÉSZ Csoport ezért építőmérnök-hallgatóknak indított szakmai versenyt, a Hexatlonra jelentkezett fiatalok már a döntő előtt állnak. A megméretés célja, hogy egyre többen lássanak perspektívát az építőiparban.

Az öt év alatt elért közel 49 százalékos növekedésével Európa egyik legjobbjának számító magyar építőipar még mindig jelentős munkaerőhiánnyal küzd. A tartós szakemberhiány pedig komoly problémákat okozhat hosszú távon, többek között megakaszthatja a különböző építkezések ütemét, valamint egyre inkább a digitalizáció irányába fordíthatja az ágazatot.

Egyre kevesebb a jelentkező

A munkaerőhiány ráadásul több szinten is jelentkezik, a szakiparosokból ugyanúgy kevés van, mint például mérnökökből, ráadásul akadozik az utánpótlás is. A KÉSZ Csoport ezért kifejezetten az építőmérnök-hallgatóknak indított versenyt márciusban. A Hexatlon célja az építőmérnök-képzés népszerűsítése, hiszen ezen a területen az egyik legégetőbb a szakemberhiány.

Az építőmérnök szakra felvételizők aránya országosan folyamatosan csökken. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nappali alapképzésén 10 évvel ezelőtt még több mint 400 hallgató kezdte meg tanulmányait, ez a szám évek óta már csak 200 fő körüli. Hasonlóképpen a mesterképzést is egyre kevesebben választják, 5-6 évvel ezelőtt körülbelül 200 fő tanult ezen a szakon, most évfolyamonként 70 fővel megy a képzés– mondta Budaházy Viktor, a BME adjunktusa és a Hexatlon egyik zsűritagja.

A BME oktatója szerint az építőmérnök szak csökkenő népszerűségének egyik oka, hogy sokan nem tudják pontosan mivel is foglalkoznak az építőmérnökök. Míg a többi mérnöki szakma – így az építész- vagy a gépészmérnök – ismertebb a középiskolások körében, addig az építőmérnökök esetében általában láthatósági mellényekre és munkagödörre gondolnak, holott egy építőmérnök feladatai összetettek és a szakmában rendkívül változatos munkakörökben lehet elhelyezkedni.

Jó esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon

A végzett építőmérnök-hallgatók ráadásul rendkívül könnyen el tudnak helyezkedni: a BME-s diákok közül már sokan dolgoznak az egyetemi évek alatt is, az alapszakos építőmérnök-hallgatók több mint 30 százaléka, míg a mesterképzésben részt vevők körében ez az arány már 80-90 százalékra rúg.

Ez azonban azzal is jár, hogy sokan abbahagyják a tanulmányaikat, miután befejezték az alapszakot, és egyre kevesebben mennek tovább mesterképzésre. A bérek szintén versenyképesek: a 2020-as 403 600 forintost bruttó átlagkeresetekhez képest a BME-n végzett pályakezdők 440 ezer forintot meghaladó bruttó bérrel számolhatnak, ami egyes építőmérnöki területeken egy-két éven belül elérheti a bruttó 700 ezret is, így még nehezebb őket visszacsábítani az iskolapadba.

Holott egyébként a magasabb szintű végzettséggel több „jogosítványt” kapnak a végzettek, azaz bizonyos feladatokat csak mesterképzést végzett szakemberek láthatnak el.

Szeretnénk megmutatni a fiataloknak, hogy van perspektíva az építőiparban, és itthon is szép karrierutat lehet bejárni. A KÉSZ Csoportnál korszerű szakmai tudást és akár nemzetközi tapasztalatot is lehet szerezni. A pénzbeli jutalom mellett karrierlehetőséget is biztosítunk a győztesnek. Már számos szakmai feladaton túl vannak a fiatalok, kíváncsian várjuk, hogy a döntőben milyen kreatív ötletekkel állnak elő – mondta Metykó Tibor, a KÉSZ Csoport marketing- és vállalati kommunikációs igazgatója.