Máté Bence: A Föld nem csak a miénk, embereké

2021. május 25.

Máté Bence több mint száz felvételéből rendezett szabadtéri kiállítást a KÉSZ Csoport Budapesten, ami június 30-ig látható a 13. kerületi Úszódaru és a Sólyatér utcák mentén zajló építkezés kerítésén. A képekkel a világhírű fotós a természet megszerettetéséhez kíván segítséget nyújtani, ám ahogy azt már a legutóbbi, nyolc hazai nagyvárost érintő nagyszabású projektjével tette, a környezetünk védelmének fontosságát is igyekszik hangsúlyozni. A fiatalember az Index megkeresésére mesélt arról, hogy a környezettudatosságra nevelés miként vált küldetésévé a természetfotózás mellett.

Máté Bence munkáját és nevét világszerte ismerik. A természetfotós az elmúlt két évtizedben több mint hétszáz díjat bezsebelt, köztük az Árnyjáték című képéért 2010-ben a természetfotózás Oscar-díjának tartott „Az év természetfotósa” címet is elnyerte. Rengeteg egyéb elismerés mellett tavaly a Forbes magazin címlapjára került, 2021-ben pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet is megkapta.

A Pusztaszeren élő művész 15 éves korában kezdett természetfotózással foglalkozni. Az első felszerelését nyúltenyésztésből vásárolta, a speciális módszereit pedig saját maga dolgozta ki – saját kezűleg épített lesekből fotózza az állatokat nemcsak Magyarországon, hanem például Costa Ricában, Brazíliában vagy Afrikában. Ha pedig itthon van, többnyire a világon egyedülálló felszereltségű tanyáján tartózkodik, amit az évek alatt vadfotós parkká fejlesztett a csapatával.

Legutóbb 2019-ben, a Túlélési ösztön című képéért kapott nívós elismerést: természetfotó kategóriában elnyerte a World Press Photo első díját. A győztes alkotás egy olyan fénykép, amelyen étkezési céllal megcsonkított békák láthatók, amint a petéik között a felszín felé törekednek, miután visszadobták őket a vízbe. A fotó elkészítése egyebek mellett már annak a törekvésnek a része, ami néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg a művészben: Máté Bence most már nemcsak a természet megfigyelését, hanem

A KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉST ÉS A TERMÉSZETVÉDELMET IS A KÜLDETÉSÉNEK TARTJA.

A világhírű fotóssal, aki sokéves utazgatás után már egy ideje Magyarországon tartózkodik, a fővárosban nyílt kiállításának apropóján beszélgettünk, amely egy építkezésen kapott helyet a 13. kerületben. A különleges szabadtéri tárlaton egyszerre jelenik meg a teremtett és az épített környezet, a természet szépségeit Máté Bence képei által megmutatva.

Mi motiválta, hogy a fotózás mellett a környezetvédelem felé orientálódjon?

Huszonkét év alatt, amióta a természetfotózással foglalkozom, rengeteg lehetőségem nyílt a világot bejárni. A természetnek emberi fejjel nehezen felfogható összetettségét megunhatatlanul csodálom, és nem tudok elég hálásnak lenni azért, hogy mindezt ajándékba kapom. Az utazásaim során rájöttem, hogy tulajdonképpen a saját kertem élővilága nyűgöz le leginkább, ahol naponta nyomon követhetem a változásokat. Itt ismerem a legtöbb állatot, itt érzem magam a legjobban. Szégyenkezve állok a környezet előtt, hogy én is annak a természetpusztító gépezetnek a része vagyok, amitől most a Föld vergődik. Az ezzel kapcsolatos gondolataimat próbálom úgy megfogalmazni, hogy ne bagatellizálja el a „szénlábnyom” és „globális felmelegedés” fontosságát, hiszen annyit lehet már ezekről hallani, hogy ha nem megfelelő hangsúllyal, illetve felkészültséggel beszélünk róluk, akkor az már kontraproduktívvá is válhat. 

Számomra nagyon fontos, hogy a munkámmal egy kézzelfogható és továbbgondolható lehetőséget adjak a környezettudatos életre, életmódváltásra, hiszen az a természetesnek vett kényelem, ami most körülvesz minket, amibe beleszületünk, az ebben a formában, ahogy működik, nem fenntartható. Becsapnak bennünket és becsapjuk magunkat is a fogyasztói társadalom felületes értékeivel, aminek a természet már régóta issza a levét, és már mi is kezdjük. Nekünk, a jelen embereinek ezen változtatnunk kell, mert a jövő generációja nem fogja érteni, miért nem tettünk valamit ennek érdekében, amíg még könnyebb lett volna. Én szeretnék ehhez hozzájárulni többek között úgy, hogy a szépségek megmutatásával ösztönzök másokat, hogy vegyék komolyan, a Föld nem csak a miénk, embereké.

Ön szerint mekkora a baj?          

Elég megnéznünk egy Google Earth-felvételt a válaszhoz: messziről a Föld kék és zöld színű, mint évmilliók óta, ám ahogy egyre közeledünk, agyonparcellázott felületek tűnnek elő. Alig vannak területek, ahol az ember nyomát nem lehet látni. Már Afrika legeldugottabb helyein is ugyanez a helyzet. Főleg a mezőgazdasági monokultúrák uralnak akkora területeket, ami hosszú távon már önpusztító. Több ezer faj alkotta komplett ökoszisztémák helyett egyetlen fajt telepítünk, annak kínálunk fel minden tápanyagot és vegyszerezünk le mindent, ami károsítani próbálja. Ez egy gátlástalan diktatúra, aminek ugyanaz lesz a vége, mint a történelem során mindig. Így hát két választásunk marad: vagy megvárjuk, amíg a természet megoldást talál ránk, vagy még előtte kitaláljuk, miként élhet ennyi ember anélkül, hogy mindent kinyírna maga körül.

TÁPLÁLÉK- ÉS ENERGIA-ELŐÁLLÍTÁSI, VALAMINT SZEMLÉLETBELI REFORMOKRA VAN SZÜKSÉG.

Miként lehet ezt megvalósítani? Mindenki életében egyénre szabott recept lesz a megoldás, de az első lépésnek javasolnám a megismerést, a második lehet a megszeretés, és ezekre az alapokra építkezhetünk tovább. Bárki elkezdhet vele foglalkozni már ma, nem kell megvárni amíg törvénybe iktatják. A saját munkámmal én is óriási lábnyomot hagyok, ami nagyon zavar. Szeretnék úgy élni, hogy környezetvédelmi fenntarthatóság szempontjából az példaértékű legyen. Ez persze nem egyszerű, hiszen modern kori életünk szinte minden egyes eleme a környezettudatos szempontok mellőzésével lett kialakítva.

Mit kellene tenni?

Részemről egyelőre mások motiválása és az útmutatás a cél. Remélem, sikerül sok embert gondolkodásra késztetnem, és közösen találunk rá megoldást, hogy másfelé billentsük az irányt. Összefogás kell, az egyénnek alulról, a politikának pedig felülről kell építkeznie, illetve kiszolgálnia a társadalmi igényt. Én úgy látom, hogy 2021-ben erre abszolút van esély. Egyre többen vannak, akiket foglalkoztat a dolog. Ha a szívemre teszem a kezem, én magam is rengeteg dolgon tudnék változtatni. Például túl sokat vásárlok, építkezek, fejlesztek, pedig egyre kevésbé érdekelnek a tárgyi értékek. A jövőben inkább élményeket gyűjtök, amelyeket főként az értékes emberi kapcsolatokban és a természetben találom meg. Sok időt szeretnék tölteni kinn a terepen, és minél kevesebb fölösleges energiát használni. Ez nem feltétlen jár lemondással, inkább csak optimalizálással. A pandémiás időszak talán másokat is ráébresztett arra, hogy a túlfogyasztás mennyire káros és felesleges. Sokan vannak, akiknek ennyi elég volt, de a kritikus tömegekre nem hatott ilyen módon.

Nem?

Nem. De ez majd akkor derül ki, amikor feloldanak minden korlátozást. Szerintem nagyobb lesz a terhelés, mint előtte volt. Amikor nincs azonnal látható tétje, akkor az önkontroll gyakorlása hatalmas fegyelmet igényel, amivel kevesen rendelkeznek. A járványhelyzet ugyan esélyt adott rá, hogy megtaláljunk olyan értékeket, melyek mellett eddig elmentünk, mert „nem volt rá időnk”, de abban csak reménykedem, hogy maga a koronavírus hatása a pozitív környezeti változások szempontjából hosszú távon is kimutatható lesz. Biztos, hogy egy jó pont volt, ha megnézzük a görbéket: a károsanyag-kibocsájtás, az energiafelhasználás és egyebek szempontjából is elmondhatjuk, hogy ez alatt az egy év alatt fel tudott lélegezni a Föld, ami megint csak arra enged következtetni, hogy van értelme tenni. Én elsődlegesen arra ösztönöznék mindenkit, hogy a saját környezetében találja meg az értékeket, és ne legyen napi fogyasztója a Föld bolygó másik oldaláról származó dolgoknak. Nem feltétlenül jó mértéktelenül banánt vagy ananászt vásárolni, ami Costa Ricából jön, ha helyette almát is ehetünk, amit Kecskeméten termeltek. Ebben persze segíthetne, ha abszurd módon nem ugyanannyiba kerülnének…

Miért nem változhat magától a helyzet?

Mert a mai korban a gazdasági és az egészségügyi problémákat súlyosabbnak gondolják, miután ezeket rövid idő alatt a saját bőrükön érzik az emberek. Ha hoznak egy határozatot, az azonnali változást eredményez, amit anyagilag már a következő hónapban megtapasztalhatunk. De hogy az ember élete milyen hatással van a környezetére és az miként hat vissza ránk, az több tíz vagy akár száz éves befektetés eredménye. Én régóta foglalkozom élőhely-rekonstrukcióval is, ami azt jelenti, hogy a tanyán, ahol élek, ÚGY ALAKÍTOM KI A KÖRNYEZETET, HOGY NE CSAK ÉN, HANEM AZ ÉLŐVILÁG IS MEGTALÁLJA BENNE A SZÁMÍTÁSAIT.

Fontos az asztalokon, padokon, tűzrakó helyen és az esőbeállón kívül megfelelő mennyiségű természetes vegetációnak is teret engedni, ami kellően diverz, különféle fűfélékkel, bokrokkal, fákkal. Ezek vonzzák aztán a rovarvilágot, aminek következtében megjelennek a velük táplálkozó hüllő-, madár- és emlősfajok, majd azok ragadozói. Ezt lehet tovább fokozni fészkelőhelyek kialakításával, itatókkal, etetőkkel. Tíz év távlatából ennek már ugyanúgy szabad szemmel látható eredménye van, mint egy azonnal kimutatható gazdasági tevékenységnek. Ehhez nem feltétlenül kell tanyán lakni, mert már pár négyzetméternyi zöldfelületen is el lehet kezdeni a kísérletezést. A pozitív beavatkozásokat a természet megfizethetetlen látványvilággal hálálja meg.

Van bármi, ami egy átlagember esetén hatékonyan segíthet a probléma súlyát megérteni? A fotóin kívül, természetesen.

Én abban reménykedem, hogy ha valaki érez motivációt, és fogékony rá, akkor rövidesen rászokik ugyanarra a drogra, amivel engem is beoltott a természet feltöltőképessége. Akik egy tavaszi erdei sétától még nem válnak függővé, azoknak meg olyan műsorokat ajánlok, mint például a „Kellemetlen igazság” című dokumentumfilm, amit Al Gore publikált 2005-ben. Ő egy egészségesen zöld gondolkodású ember, aki ebben a szemléletben készítette el ezt az alkotást. Vagy ott vannak David Attenborough káprázatos sorozatai, amelyek a szépségek mellett újabban a problémákra is felhívják a figyelmet. Ezekben a filmekben tömegek számára is értelmezhető módon mesélik el az energiaáramlási folyamatokat. Amikor előadást tartok vagy kiállítást építek, nekem ezek a fő motivációim. Azt az érdeklődést, ami az irányomban tapasztalható, szeretném felhasználni arra, hogy beszélhessek ezekről a problémákról. Úgy látom, a munkámat sokan szeretik, és el is hiszik, amit mondok. Akkor miért ne beszélhetnék arról, ami számomra a legfontosabb?

A mostani kiállításnak, ami egy építkezésen kapott helyet, mi az üzenete, és egyáltalán honnan jött az ötlet, hogy ilyen formában mutassa be a munkáját?

Ez a kiállítás egy óriási kontrasztot jelenít meg. Adott egy épített környezet, ami legyalulta azt a területet, ahol természetes módon egy erdőnek kellene lennie. Itt lettek elhelyezve a fotóim, amelyek a természet szépségét jelenítik meg. Nagyon nagy az ellentét az ember előtti és a mostani látvány közt, viszont követendő példának tartom, hogy egy jellemzően profitorientált vállalat környezettudatos gondolkodással kezd foglalkozni. Mikor megismertem a tulajdonost, engem meggyőzött, hogy ilyen irányba szeretné terelni a cégét. Tulajdonképpen ezért jött létre az együttműködés, amit nagyon megtisztelőnek érzek. Ha valaki el tudja hitetni velem, hogy nem csak marketingtevékenység az egész, akkor nagyon szívesen vagyok partner. De tíz megkeresésből nagyjából egy, ami hihető. Zöldíteni ma népszerű meg trendi, ám hogy van-e mögötte belső érték, illetve hogy milyen szemlélethez adom a nevem, azt azért nagyon meg szoktam nézni, és igyekszem nem mellélőni. A KÉSZ Csoport megfogalmazott értékrendjét és szándékait példaértékűnek tartom, ezért bocsátottam a rendelkezésükre a fotóimat.

Többször említette, hogy a szépséget akarja megmutatni, de azért volt olyan, amikor pont a borzalmakkal váltott ki hatást az emberekből. A díjnyertes „Túlélési ösztön” című képre gondolok, amelyen megcsonkított békák láthatók.

Az a kép félrevezető lehet, amit már akkor is hangsúlyoztam. Nem azokat az embereket akartam keresztre feszítteteni, akik levágták a békák lábát, hiszen a tevékenységük eredményének vizualitása sokkal erősebb a globális természetkárosító hatásuknál. Az a fotó elsősorban arra volt jó, hogy óriási felületet lehetett vele elérni, mert fotográfiailag nagyon drámai, véres jelenetet mutat be. Viszont sokkal kisebb környezetvédelmi problémára világít rá, mint például az ablaküvegek védelem nélküli használata, ami szinte minden háznak az ablakán megtalálható.

ÉVENTE MILLIÓS NAGYSÁGRENDBEN GYILKOLUNK LE MADARAKAT CSAK MAGYARORSZÁGON, MELYEK NYAKUKAT TÖRIK HÁZAINK ABLAKAIN.

A cikket olvasók közt vajon hányan akadnak, akik például megfelelő távolságban felszerelt szúnyoghálóval védekeznek ellene, amiről visszapattannak? Még nálam is elpusztult pár madár, mire rájöttem, hogy a felragasztott madársziluettek kevésnek bizonyulnak. Az ablakon levő madárlenyomatos fotómat 36 versenyen indítottam már, és sehol nem ért el komolyabb eredményt, míg a békás fotó elsőre World Press-pályázatot nyert. A kép készítése előtt nagyjából tíz évvel hallottam először erről a békamészárlásról, és már akkor tudtam, hogy meg fogom ragadni az alkalmat annak dokumentálására, ha lehetőségem lesz rá. A fotó sok millió emberhez eljutott, és ezáltal lehetőségem nyílt beszélni a környezeti felelősségvállalásunkról.

Tudna még egy példát mondani?

Cipruson évente több millió védett madarat fognak meg ragasztóval, hálóval, vagy lőnek le puskával illegálisan, és értékesítik gasztronómiai ínyencségként az apró énekesmadarakat. Ezt akkor láttam, amikor madárvédőkkel önkénteskedtem a szigeten. Néhány grammos szárnyasokról van szó, amiket az unióban védünk, és nagy erőfeszítések árán próbálunk az állományuk helyzetén javítani. Ám ha átrepülik a Földközi-tenger felét, és megérkeznek Ciprusra vagy Máltára, esetleg Libanon felé kerülnek, vagy Egyiptomba érkeznek, kezdetét veszi a madárholokauszt. Van olyan, hogy egy egész bokrot kennek be ragasztóval, és hangszóróval csalogatják oda a madarakat a saját hangjukkal. Miután rászállnak és beleragadnak, leszüretelik őket. Az egyik ilyen bokorról 92 darab poszátát, füzikét mentettünk meg. Ez ugye megint csak nem a természet szépségéről szól, viszont egy Európai Unión belül lévő probléma, ami olyan módon mutatható be könnyen, amitől egy jóérzésű embernek görcsbe rándul a gyomra.

Sokfelé járt a világban. Hogy látja, más nemzetekhez képest a magyarok mennyire környezettudatosak?

Nem tudok rangsort összerakni. Mindenhol nagyon rossz a helyzet. Keleten, délen és a fejletlenebb államokban is. Még a saját ismeretségi körömben is. Az látható, hogy a gazdagabb helyeken nagyobb a fogékonyság ebben a kérdésben, és legalább már az útkeresésnél tartanak. Most van szükség jó vonalvezetőkre, mert nagyon összetett és bonyolult, hogy mitől lesz valami zöld, vagy mitől lesz valakinek valóban kisebb a lábnyoma. Mindenesetre az igény megvan rá.

Amióta környezetvédelemmel foglalkozik, melyek a legfontosabb dolgok, amelyeken magánemberként az életében változtatott?

Sokkal kevesebbet utazok. Ez igaz a nemzetközi utazásokra és itthoni helyváltoztatásra is. Akkor ülök autóba, ha összeszerveztem legalább 8-10 dolgot, és azokat egy körben lemenedzselem. Másodikként a táplálkozást említeném. Fontos, hogy ne legyen olyan, hogy bármit is eldobok. Amikor meglátom, hogy étel kerül a szemétbe, attól kiráz a hideg. Vele együtt minden energia is kidobásra kerül, ami megtermelte, ideszállította, elkészítette… De az is lényeges, hogy mit eszem. Nem vagyok vegetáriánus, viszont kerülöm a nagyüzemi termelésből származó vörös húsokat, amelyeknek a legnagyobb a környezeti terhelése. Ezek helyett inkább hazai halhúst, vadhúst, háznál nevelt baromfit fogyasztok. Az energiafelhasználásban is nagyon sok alternatíva van, amiben lehet ügyeskedni. Tartós termékeket keresek. Rossz érzéssel tölt el, ha valamit rövid időn belül ki kell dobnom, mert javíthatatlan, és ezzel én is bekapcsolódom a fogyasztói társadalom „vedd meg és dobd el” táplálékláncába, ami számomra nettó környezetvédelmi bűncselekmény. Reménykedem benne, hogy még megélem a végnapjait.

Akkor mostanában nem utazik semerre?

A Covid nagyon jó ürügy volt, hogy itthon maradjak, de előtte is bent volt már a kézifék. Persze fogok még utazni, de nem eszetlenül, és a hangsúlyt, ahogy eddig, ezután is a magyar élővilág fotózására helyezem. Biztos, hogy fogok még járni egzotikus tájakon is, mert nagyon nagy a kísértés, és havonta keresnek ajánlatokkal. Ma éppen az Antarktiszra hívtak, hogy vezessek egy csoportot ott 2024-ben. Most írtam meg a válasz-e-mailt, hogy köszönöm a megtisztelő felkérést, és hogy rám gondoltak, de egyelőre inkább nemet mondok. Nem érzem úgy, hogy minden lehetőségre ugranom kellene.

Forrás: index.hu

Képek: Máté Bence

A KÉSZ Csoport és Máté Bence kiállítása: https://naturban.keszgroup.com